Ez az érzés történet- és regényíróként nem csak rám jellemző: időnként minden kreatív írással foglalkozó ember átéli. Számomra olyan ez, mintha a képzeletemre lakatot tettek volna: bármennyire is próbálkozom, nem tudom előhívni a mondataimat – és ha meg is születik néhány, képtelen vagyok őket úgy megfogalmazni, ahogy szeretném. Mintha a történetemet előmozdító alkotói kedvem szabadságra ment volna.

Mit lehet ilyenkor tenni?

 A hatodik fejezet bosszúja 

Tavaly egy szombat délután arra készültem, hogy nekikezdjek a regényem hatodik fejezetének. Az első öt fejezet egészen jól ment, de most úgy éreztem, mintha megütöttek volna egy bokszkesztyűvel. Ez a rész kulcsfontosságú volt a főszereplőm háttértörténete szempontjából, mégis azon kaptam magam, hogy az üres képernyőt bámulom. Ha eszembe jutott valami, nem voltam képes összefüggő mondatokban megfogalmazni, és kezdtem attól tartani, hogy ez az állapot maradandó lesz.

Nem csak az volt a baj, hogy nem lendültem tovább a cselekményben: ennek a fejezetnek különösen jól kellett sikerülnie, mivel új nézőpontot adott a történetnek.

Az alábbiakban a saját élményeimet osztom meg a motivációs blokkal kapcsolatban. Elmesélem a módszereimet, amelyeket ennek leküzdésére használok, és amelyek számomra beváltak.

 A hangulat megteremtése 

Idő kellett hozzá, amíg rájöttem: tudok találni olyan eszközt, ami kihúz a kedvetlenség gödréből. Ez pedig a megfelelő hangulat megteremtése. Ki akartam deríteni, mitől érzem jól magam. Mi az a tevékenység vagy körülmény, amitől ellazult, nyugodt állapotba kerülök? Mi az, ami beválhat?

Ez pedig nem más, mint az olvasás.

Félreteszem egy időre saját írásomat, és előveszek egy könyvet. Ha elmerülök más regényében, az nemcsak inspirál, hanem segít kilábalnom az érzelmi hullámvölgyekből is. Egy csésze forró teával addig olvasok, amíg úgy érzem, újult erővel tudok foglalkozni a saját történetemmel. Mert hiszen tudjuk: az írónak nem elég írni, olvasnia is kell.

 Nem csak írok és olvasok, beszélek is 

A másik módszerem, amit hatékonynak találok, a kibeszélés.

Ha elvesztem az érdeklődésemet az írással kapcsolatban, a történetemet elmesélem egy családtagnak vagy barátnak, és arra kérem őket, hogy alkossanak véleményt. Mondhatnak bármit, ami eszükbe jut. Ilyenkor általában ötletelnek, biztatnak, vagy éppen rámutatnak egy-egy gyenge részre, amin változtatni lehetne. Nem az a fontos, hogy minden tanácsukat megfogadjam; a célom az, hogy újra felkeltsék az érdeklődésemet a saját írásom iránt. Megesett, hogy egy családtagom olyan kérdést tett fel, ami egészen új nézőpontból világította meg a történetemet. Miután elgondolkoztam rajta, nagyobb kedvvel álltam neki megint az alkotásnak.

 Elmerülés az öntudatlanba – alvás 

Amikor a motivációm és érdeklődésem végképp elkerül, félreteszem az írásomat, és a pihenésre koncentrálok. Az alvást eszközként használom: lefekvés előtt a történetemre gondolok. Előfordult, hogy ez a módszer olyan álmokhoz vezetett, amelyek újra meghozták a motivációmat, hogy folytassam. Egyszer egy kisvárosi, hangulatos kávézóról álmodtam, amit másnap beleírtam a regényembe, mivel éppen egy jelenet helyszínénél akadtam el. Könnyű és egyszerű módszer, bármikor beválhat, miért ne használnám ki?

 Kis győzelmek 

Ha elkerül a kreativitás, és érzelmi mélypontra kerülök, arra fókuszálok, hogy a legkisebb győzelmet is értékeljem. A fenti esetben örültem annak, hogy a kávézót, mint helyszínt kidolgozhatom, és a részleteken gondolkozhatok: milyen legyen az elképzelt berendezés, vagy éppen a falak színe. Nem a további cselekménnyel foglalkoztam, csakis a helyszínt terveztem meg. Miután ezzel készen voltam, a jelenetet könnyebben tudtam belehelyezni, és a történetet új lendülettel folytattam.

 Az autóból is kifogy néha az üzemanyag 

A legfontosabbat erősítem magamban minden nap: egyetlen leírt szó is előrelépést jelent. Lehet, hogy időnként nem úgy megy, ahogy szeretném, de amikor igen, az határtalan örömmel tölt el. Ha nem tekintenék minden kis győzelmet sikernek, akkor mi értelme lenne az egésznek?

Hiszen ez az, amit a legjobban szeretek: a történetírás. Amely során nem csak a cél, hanem az odavezető út is örömteli.