Aztán jött egy másik, amelyet hajnali háromig olvastál, pedig másnap reggel korán kellett kelned. Veled is megtörtént?
Bridgerton család vagy Shakespeare?
avagy az írók örök dilemmája
Velem előfordult, hogy egy népszerű regényt kezdtem olvasni – trendi, már-már „kötelező” könyvet, ami lépten-nyomon visszaköszönt az interneten. Számomra viszont… nos, semmit nem jelentett. Nem érintett meg. Aztán eszembe jutott, hogy tavaly újraolvastam A nyomorultakat (Victor Hugo), és megint ugyanúgy hatott rám, mint húszévesen. Ez elgondolkodtatott:
Vajon írjak a jelen pillanatnak, vagy keressem az időtlen igazságokat?
Kétféle regény, kétféle világ
A könyveket – íróként és olvasóként is – két nagy csoportba sorolom:
- Azok, amelyek a jelenből táplálkoznak, és akár a mi életünkről is szólhatnának.
- Azok, amelyek időtlenek, és bármely korban megszólítják az embert.
A kérdés az, hogy íróként melyik utat válasszam? A korszellemhez igazodjak, vagy próbáljak valamit közvetíteni, amely akkor is érvényes marad, ha már más divatok jönnek-mennek?
Trendek: amikor meglovagoljuk a hullámokat
A trendkövető regényt ahhoz tudnám hasonlítani, amikor egy nyári napon beugrasz a vízbe, és elkap egy hirtelen jött hullám. Magával visz, feldob, aztán továbbáll. A történet pörög, aktuális témákról szól – TikTok, klímaválság, társadalmi igazságtalanság, mentális egészség, munka-magánélet egyensúlya. Sally Rooney regényei (Normális emberek, Baráti beszélgetések) tökéletes példák erre: a mai fiatalok kapcsolati dinamikáit boncolgatják, és rezonálnak a mostani olvasóközönséggel.
Miért sikeresek ezek a könyvek?
Mert ismerős helyzeteket ábrázolnak, amelyeket át tudunk érezni. A kiadók is szeretik, hiszen széles a célközönsége. Könnyen fogyasztható, szórakoztató, ezért kikapcsolódást jelent.
De… (és itt jön az a bizonyos de) mi marad ezekből a könyvekből öt, tíz, vagy harminc év múlva? Ugyanolyan erővel fognak hatni? Vagy elfelejtjük őket, mint egy régi mém poénját?
Időtlen írás: amikor a maradandó érték kerül fókuszba
Az időtlen regények nem feltétlenül szórakoztatóak rögtön az első oldalaktól kezdve. Nincs bennük TikTok, sem gasztroforradalom, de még influenszerek sem. Ellenben olyan kérdéseket feszegetnek, amelyek az ókor óta nem mennek ki a divatból: szerelem, halál, hűség, árulás, sors, önazonosság.
Shakespeare tragédiái – például a Hamlet vagy a Lear király – éppen ezért működnek még ma is. Szigorúan véve nem „aktuálisak”, mégis megérintenek, mert mélyre ásnak. Vagy ott van Szabó Magda Az ajtó c. regénye (éppen tavaly olvastam ezt is). Ez sem a legmodernebb nyelvezettel íródott, ám az emberi kapcsolatokat, valamint Szeredás Emerenc kikezdhetetlen jellemét olyan kíméletlenül őszintén mutatja meg, hogy minket, az olvasót gondolkodásra készteti.
Íróként tisztában vagyok vele, milyen különbséget jelent a kétféle módszer. Vonzódom a jelenhez, de vágyom arra, hogy a könyveim akár húsz év múlva is megszólítsanak valakit. És ez nem könnyű. Mert a trend könnyű zsákmány: gyors siker, kattintások, lájkok, kommentek – az időtlenséghez viszont türelem kell. Bátorság, hogy ne akarj mindenáron megfelelni.
A hitelesség nem divatfüggő
A mai könyvpiacon könnyű elveszni: sokan írnak, akik meg akarják mutatni magukat. A kérdés szerintem az, hogy ha íróként nem éppen aktuális dolgokat ábrázolok, vajon akkor is érdekelni fog-e valakit a történetem. Legutóbbi könyveim esetében a két idősík technikáját alkalmaztam: kicsit a múlt, kicsit a jelen, és a kettő összefonódása. Nagy örömömre úgy tűnik: kedvelték az olvasók.
Minél tovább gondolkozom a divatosság és időtlenség kérdésén, annál inkább rájövök, hogy a hitelességem nem azon múlik, hogy a divat mit diktál abban a pillanatban – hanem azon, hogy mi az, amit valóban el akarok mondani.
Az én esetemben a főszereplőim gyengeségei és vágyai rendszeresen visszatérő motívumok. A Tükörtó című regényemben Elza a bűntudatával küzd, a 2025-ben megjelenő könyvemben pedig Hectort a maximalizmusa és a hitelességének megőrzése hajtja. Arról szeretek írni, ami megszólítja az olvasókat. Ha ehhez éppen egy mai sztorit választok, akkor az teljes mértékben rendben van. Ha a regényem egy másik korban játszódik, azzal sincs semmi baj – lényeg, hogy őszinte legyen.
Te mit keresel egy történetben?
- Egy darabot a jelenből, ahol azt érzed, hogy „igen, ez rólam szól”?
- Vagy egy szeletet az örökkévalóságból, amely talán kimondatlanul megmutatja azt, amit te is érzel?
Bárhogy is legyen, úgy gondolom, az igazán jó történetek valahol a kettő határán mozognak. Kapaszkodnak a jelenbe, de gyökereik az időtlenség talajába nyúlnak. Talán pont ezért olvassuk még mindig Jane Austen, Molnár Ferenc vagy Jules Verne könyveit – mert egyszerre ismerősek és időtállók.
Ha írok, szeretnék ezen az ingatag határon mozogni. Akár elcsúszom, akár ráérzek, azt biztosan tudom: nem a divat határozza meg az értéket. Hanem az igazság, amit átadok vele.
