***

A tavasz beköszönte a Thompson családnál nem csak a zöld pázsitba és a bimbókba lehelt életet. A húsvét kora reggeli fénye beragyogta az ablakokat, odabent pedig mindenki kivette a részét az előkészületekből. Az ételek illata a lakoma ígéretével árasztotta el a házat.

Martha szoros kontyba fogott hajjal vágott át a konyhán, kezében fazekakat és serpenyőket egyensúlyozott. Tapasztalt tábornok módjára irányította a műveleteket. A gyerekek kézzel készített papírfelhőkből és festett tojásokból álló dekorációi már a nappali mennyezetéről lógtak. Minden készen állt.

Martha a teendői közepette megállt egy pillanatra, és kinézett a tavaszi kertre.

– Emlékszel arra a rémséges húsvéti ebédre, Igor? – fordult a férjéhez, aki fütyörészve terítette az asztalt.

–  Hogy felejthetném el? A nagy pite-katasztrófa, amikor füstölt a sütőnk – kuncogott a férfi. Utólag minden annyival jelentéktelenebbnek látszott.

Martha nyugtalanul tördelte a kezét.

–  Mintha az egész csak a látszatról szólna – mormolta. – Szeretném, hogy tökéletes legyen, de attól tartok, hiba csúszik valamibe.

–  Idén minden rendben lesz – válaszolta Igor, csókot lehelve felesége feje búbjára. Martha megszorította Igor kezét, és úgy döntött, egyelőre félreteszi rossz előérzetét.

Ahogy a nap feljebb kúszott, az ajtócsengő egyre gyakrabban szólalt meg, jelezve a rokonok és barátok érkezését. A nevetéstől és koccintástól hangos Thompson-ház minden évben hasonló látványt nyújtott. A húsvéti lakoma, a hagyományok bástyája felhőtlen időtöltést és teli gyomrokat ígért.

Igor pohárköszöntője közepette hirtelen hideg fuvallat söpört végig a házon. Martha megborzongott. Az előszoba felé pillantva észrevette, hogy a bejárati ajtó nyitva áll, pedig biztosan tudta, hogy bezárták.

–  Megnézem – mondta Igor, és a borospoharát letéve kiment. Az udvaron halvány, mégis jól kivehető sáros lábnyomokat vett észre, amelyek a kertkaputól egészen a bejárati ajtóig vezettek. Körülnézett, de mivel senkit nem látott, visszatért az asztalhoz.

–  Minden rendben – jelentette be, de bizonytalan hangjából ítélve Martha maga sem hitte, hogy így van.

Ekkor váratlanul megszólalt az ajtócsengő. Leo, a távoli, elfeledett rokon állt a küszöbön. Elhasznált kabátot és kopott bakancsot viselt, amely legalább olyan meghökkentően hatott, mint az érkezése. Martha nem emlékezett, hogy meghívták volna, Leo mégis olyan könnyedén lépett beljebb, mintha nem sokkal azelőtt járt volna ott.

A vendégek elnémultak, amint Leo beszélni kezdett.

– Azokban az országokban, ahol megfordultam, a húsvét nem a lakomáról szól, hanem valami sokkal többről – kezdte a férfi karját összefonva. – Eldobható, olcsó ünnepet csináltatok belőle, nem látjátok? Erre a hagyományra vagytok büszkék?

A vendégeken a meglepetés moraja hullámzott át. Martha és Igor összehúzott szemmel hallgatta a sértő vádaskodást.

– Milyen örömet okoz ez nektek? – rivallt rájuk, és utálkozva mutatott a sonkával, libacombbal és kaviárral megrakott tálakra. Majd fogta a borospoharakat, és a mosogatóba csorgatta a tartalmukat, miközben az alkohol mérgező hatásait becsmérelte.

Leo provokációja egyre kényelmetlenebbül érintette a házigazdákat. Ez a betoppantó, távoli rokon olyan merészséggel kérdőjelezte meg az évtizedek óta ápolt hagyományaikat, mintha a bírájuk lett volna. A könnyed viccelődést, amely az imént betöltötte a szobát, zavart csend váltotta fel.  

– Mi így szeretünk ünnepelni, Leo. – Martha halkan szólt, tekintetét a férfira szegezve. – Még senki nem vette a bátorságot, hogy vitassa a családunk szokásait.

A gyerekek mit sem éreztek a helyzet visszásságából. Lenyűgözve bámulták a bátor férfit és az általa hajtogatott szalvétafigurákat, amelyekből hamarosan tucatnyi sorakozott az asztalon. Mindegyik egy-egy erényt vagy bűnt jelképezett. Ott volt a Jó, a Nemes, a Gőgös, és az Irigy alakja is.

– Pazarló, gyarló emberek! – kiáltott rájuk Leo, kezét az égnek emelve. – Örömötöket a bőségből nyeritek, mintsem a rászorulókról való gondoskodásból?

A szobában egy pisszenés sem hallatszott. Greg, a legkisebb fiú gyermeki őszinteséggel szólalt meg.

– De hiszen ilyenkor mindenki sokat eszik, nem? – Felkapott egy papírfigurát, és játékosan a levegőbe dobta.

– Nektek nem sok áldozat, de másnak maga a csoda, ha adtok abból, amitek van – vágott vissza Leo, és az asztalra csapott. Az erények és bűnök szalvétaemberei buckáztak egyet a levegőben. – Jobban tennétek, ha gyakorolnátok a nagylelkűséget!

Az adakozás nem volt része a Thompson család életének, furcsa módon Leo mégis elültette a változás magját Martha gondolataiban.

Ekkor a férfi kirúgta maga alól a széket, és mentegetőzve eltűnt a fürdőszoba irányában. Éppoly váratlanul hagyta el a szobát, mint ahogy megérkezett.

A percekből negyed óra lett, majd a társaság ráébredt, hogy Leo nem tért vissza. Talán friss levegőt szív, okoskodtak. Húsz perc elteltével Igor úgy döntött, utána megy. A mosdó üresen állt, a hátsó kertajtó pedig nyikorogva lengett a szélben. Leo nem hagyott kétséget afelől, hogy eltávozott.

A zűrzavar akkor változott riadalommá, amikor felfedezték, hogy a férfival együtt másnak is lába kélt. Igor földön heverő, üres pénztárcája, az ezüst ékszeres doboz és a hiányzó készpénzes boríték elárulta, hogy gyalázatosan becsapták őket. Ahol néhány órával azelőtt a vidám ünneplés uralkodott, most a megtévesztés és a harag légköre vette át a hatalmat. Martha zokogva borult le a kanapéra, Greg pedig felkapta a papírfigurákat, és dühödten taposta össze őket.

A Leo távozását követő napokban a Thompson-ház csendes búskomorságba burkolózott. A lopás felfedezése után hátramaradó kézzelfogható űrrel nehezen lehetett mit kezdeni. Miután nekiláttak a veszteség számbavételének, egy véletlen felfedezés előre nem látható eseményekhez vezetett, amely nem sokban különbözött attól meglepetéstől, amelyet Leo betoppanása jelentett.

Igor úgy döntött, hogy a helyiségek rendbetételét alapos rendrakással kezdi, és leltárba vesz mindent, ami a szekrényekben és fiókokban fellelhető. Amint az egyiket kinyitotta, egy régi, porral borított könyvre bukkant. Óvatosan kinyitotta. A megsárgult oldalak recepteket tartalmaztak, apró megjegyzésekkel a lap margóján. Lapozás közben szöveg ütött a fejében valami: a füzet talán több mint egyszerű receptgyűjtemény, hiszen dédanyja féltve őrzött titkai kerültek a kezébe. Az ételfoltos oldalak olyan időkről meséltek, amikor az ünneplés a cicomátlan étkezés örömében rejlett.

E váratlan kincs hatására Martha és Igor szokatlan elhatározásra jutott. Úgy döntöttek, elfogadják őseik szokatlan úton érkező kihívását: dőzsölés helyett ezentúl a puritán egyszerűségét választják.

Az újonnan megtalált családi összhang azonban hamarabb állította őket próbatétel elé, mint sejteni lehetett.  

Eljött a következő év, vele a húsvét.

Kertjük ugyanolyan élettel telivé vált, mint egy évvel korábban, ám a húsvéti asztal már nem emlékeztetett a korábbiakra. A mértéktartó ételek és italok hagytak időt a visszaemlékezésre, amely megtöltötte a levegőt.  

Ebben a pillanatban ijesztő dolog zavarta meg őket. Váratlanul megszólalt a csengő.

A küszöbön ismerős alak állt – Leo. Kezében nem az ellopott kincsek kosarát tartotta, hanem fényképek és dokumentumok gyűjteményét – a család legsötétebb titkainak bizonyítékait. Hidegen, szenvtelenül szólalt meg.

– Nem azért jöttem vissza, hogy visszaadjam, amit elvettem. Nem is azért, hogy bocsánatot kérjek – kezdte. –Amit elloptam tőletek, érdemtelenül volt nálatok. Azért vagyok itt, hogy megmutassam: a nagyra tartott családi egység, amihez olyan kétségbeesetten ragaszkodtok, mind hazugságra épült.

A férfi kipakolta a nála lévő papírokat az asztalra. Miközben feltárta a sikkasztások, az eltitkolt pénzügyi manőverek, a rokonok bebörtönzésének és az évtizedek óta eltitkolt családi konfliktusok bizonyítékait, a Thompson család alapjai kezdtek megrendülni. Leo nem sok szót vesztegetett rájuk, ugyanolyan hirtelen távozott, mint máskor. A biztos talapzaton álló múlt, amelyet rendíthetetlennek hittek, törékennyé vált, mint az üveg, és cserepekre hullott. Immár nem egy vagyonos, nagyra becsült család tagjai osztották meg az ételt egymással, hanem olyan emberek, akiknek fogalma sem volt, kik is valójában. Martha maga sem hitte, hogy igaza lesz: életük a látszatról szólt. A tökéletesnek hitt számításba hiba csúszott.

Illetve csak csúszott volna.

Martha nem tudta meg, hogy Leo bizonyítékai nem állják ki a valóság próbáját. A házilag készített dokumentumok és bírósági ügyiratok éppúgy nem voltak valóságosak, mint Leo kijelentései a húsvét igazi ünnepéről.

Másnap Marta és Igor feljelentést tett, ám nem sok reménnyel biztatták őket. Leonak nyoma veszett. A rendőrség soha nem bukkant a nyomára. Csak néhány hátrahagyott szalvétafiguráról számoltak be egy távoli ország hírei, amelyeket egy elhanyagolt ruhába öltözött idegen hajtogatott egy húsvéti ünnepen. Aztán az értékeket magához véve kisurrant, és örökre eltűnt.